Hímzős "szabályzat"


Amióta többet, sokkal többet hímzek, mint a blogos idők előtt, és amióta figyelemmel követem mások munkáját és blogjait, rengeteget tanultam a hímzésről. Egyre jobban érdekel minden ezzel kapcsolatos dolog és igyekszem bővíteni a tudásom, fejleszteni a képességeimet. Kisebb-nagyobb sikerrel persze. 
A rengeteg nálamnál ügyesebb és tehetségesebb ember különféle jótanácsokat és tapasztalatokat oszt meg fórumokon, blogokon, weboldalakon, amiből valóban sokat tanulhatunk, ezért ismeretlenül is köszönet mindegyikőjüknek. És persze a saját hibáinkból is okulnunk kell. Innen jött az ötlet ehhez a blogbejegyzéshez illetve olvastam nemrég egy bejegyzést valahol arról, mit "szabad" és mit "nem szabad" hímzésnél csinálni. Elgondolkodtam, hogy mi az, amit én tanultam eddig és próbáltam összefoglalni ezeket a gondolatokat egy bejegyzésben. 
Persze jómagam is csak ember vagyok, ráadásul egy lusta ember, aki maga sem tartja be mindig a saját jótanácsait, de igyekezni fogok. Tehát akkor összefoglalom néhány pontban azt, ami tulajdonképpen egyértelmű lehet, de jó, ha néha emlékeztetjük magunkat pár alapvető "szabályra": 

  • Amennyire lehetőségeid engedik, dolgozz jó minőségű alapanyagokkal. Kár lenne, ha a hímzésbe fektetett sok idő és energia kárba veszne a rossz minőségű alapanyagok miatt. 
  • Feleslegesen ne halmozz fel készleteket. Vásárolj annyi és olyan fonalat, amennyit és amilyet fel is használsz. Se (sokkal) többet, se kevesebbet. 
  • Ne kezzd a hímzést közvetlenül a vászon szélénél. Hagyj elég anyagot például a keretezéshez.
  • A vászon szélét szegd fel, hogy az ne rojtozzon, mielőtt nekilátsz a hímzésnek.
  • Ha lehet, a munka közepén kezdd a hímzést 
  • Válaszd ki a hímzővászonhoz és öltéshez megfelelő típusú fonalat és az ennek megfelelő méretű tűt.
  • Fémszálaknál és speciális fonalaknál használj inkább rövidebb, nem túl hosszú fonalat, hogy az ne gabalyodjon össze.  
  • Ha a fonal összecsavarodik hímzés közben és rakoncátlankodik, használj segédeszközt a fonal vezetéséhez. 
  • Ha nem tudsz természetes fény mellett dolgozni, figyelj arra, elég-e vagy épp nem túl erős-e a mesterséges fény, amit használsz. Ha túl sűrű a vászon szövése, apró öltésekkel dolgozol, használj inkább nagyítót. Nagy belőle a választék, mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. 
  • A minta "olvasásához" ha úgy érzed használj mágneses, vagy nagyítós sorvezetőt, hogy ne tévedj. 
  • A munkád hátulját is vezesd szépen, mert adott esetben látszódhat, és nem túl szép a kusza fonaltenger. 
  • Ne köss csomót a fonal végére sem kezdéskor, sem a hímzés végeztével. Bújtasd a fonalat az azonos színű öltések alá, így dolgozd el azt.
  • Ne hagyj túl hosszú fonalvégeket a hímzés hátoldalán, mert az belegabalyodhat az épp használt fonalba. 
  • Amit a rosszul sikerült hímzésből fel kell bontani, azt bizony fel kell bontani. A szép végeredmény megéri a fáradtságot. 
  • A 'backstitch' részhez használj hegyes hímzőtűt.

 Folytatjuk :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...