2010. július 17.

Postám jött

Ebben a melegben még gondolkodni is alig lehet, nemhogy csinálni valamit. Így a hímzés is elmaradt az utóbbi napokban, de azért mégiscsak akad valami, amit meg tudok mutatni.

Készült egy hímzés még régebben, eredetileg egy füzethez, amibe feljegyezhetem a meglévő fonalaim és megszabadulhatok a mindenfelé kallódó cetliktól. Aztán végülis rá kellett jönnöm, hogy bármennyi füzetkét is készítenék, akkor is csak papírfecnikre írnám fel, amit épp kell. Úgyhogy, ismervén magamat, inkább egy egyszerű tasakot készítettem, amibe bele tudom tenni a kis füzetet éppúgy, mint a cetliket. Mind egy helyen lesznek így is, mert hát rend a lelke mindennek. Ez lett a végeredmény.


Tudom, nem valami nagy durranás a kivitelezés, de a célnak ez pont megfelel. Vagyis, hogy a hátsó nyíláson beletuszkolhatom az össze-vissza heverő papírfecniket. És nagyon tetszik a halgerinces és egeres bordűr.

Aztán van még egy fontos dolog, ugyanis postai küldeményt kaptam. Csehországból rendeltem két Heaven and Earth Designs mintát, amik postázás után néhány napon belül meg is érkeztek hozzám. Volt alkalmam magyarországi blogokon olvasni, hogy a Magyar Posta nem épp megbízhatóságáról és gyorsaságáról híres. Lekopogom, az itthoni (szlovákiai) postával nekem még sosem volt semmi bajom. A rendelésre a szállítótól ugyan várni kellett néhány hetet, mert a kiválasztott képek nem voltak raktáron, de a banki átutalás és postázás illetve a vigyorgásos csomagbontás közt alig telt el néhány nap. Szóval repes a szívem, már csak össze kell szednem az alapanyagokat és a bátorságom, hogy nekilássak ennek is.

 

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...