2011. február 1.

A nyertes


Február elseje lévén ma sorsoltam és most kiderül kihez kerül a kis bagoly, akit szerettem volna elajándékozni. A játékban nem vettek részt sokan, de ezért semmiképp nem szomorkodom. Örülök, hogy annak a pár kedves embernek tetszett a nyeremény és jelentkezett, hogy figyelemmel követik a blogomat. Engem már ez jó érzéssel tölt el. Szóval jöjjön a nyertes:


Violetet tehát Juppa nyerte. Gratulálok Zsóka! Nemsokára jelentkezem nálad, hogy megbeszélhessük, hova postázzam az ajándékot. Remélem örömödet leled majd benne :)

És mivel nem voltunk sokan, ezért úgy döntöttem a többieknek is küldenék valami kis apróságot. Kérlek hagyjátok meg egy megjegyzésben az emailcímeteket, hogy megkereshesselek titeket Christine és Ada.

Mindenkinek szép napot!

5 megjegyzés:

Christine írta...

Jajj, hát ebből is látszik, mekkora szerencsém van (nincs:D) nekem:) 3 emberből is képes vagyok veszteni. De igazából nem is akartam én nyerni, mert az olyan fura lett volna nekem (nem tudom miért, pszichológiai eset vagyok), de az sem lett volna jó, ha nem jelentkezem, hogy olvaslak, pedig tudod, hogy olvaslak. Ki érti ezt?:)

Viszont ha szeretnél valamit nekem mégis küldeni, akkor csakis úgy, ha én is küldhetek neked valamit, mert tegnap épp megláttam valami szépet, és mindjárt Rád gondoltam, hogy biztosan örülnél neki. Szóval csak abban az esetben adom meg a címemet, ha Te is a Tiédet:)

Wassernixe írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
juppa írta...

Hurrá, nyertem!
Köszönöm. Az igazság az, hogy még életemben nem nyertem, ez az első alkalom.
Már várom a baglyocskát:D

(az elérhetőségem kinn van a blogon)
Mégegyszer köszönöm, és sok örömet kívánok az alkotáshoz!
Zsóka

Christine írta...

Megajándékozlak egy díjjal (is), ha nem baj:))

[Ada] írta...

ó, nem én nyertem a kisbaglyot:((((
de hátha kapok valamit:) a címem: kissada@vipmail.hu
szép napot kívánok!!!! Ada

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...