2012. január 2.

"EztMostTénylegBetartom"-lista

Tavaly december végén írtam egy bejegyzést arról, miféle terveim vannak a 2011-es évre. Utólag elnézve nagyot csalódotam magamban, mert szinte semmit nem teljesítettem abból, amit szerettem volna. Mindenki tudja, hogy pontosan ez a legnagyobb baj az újévi fogadalmakkal. 
Na de majd most! A 2012-es évben következetesebb leszek. A mostani listámat nagyobbrészt tényleg teljesíteni szeretném, odafigyelek majd erre. Papírra át is írom majd és az asztalom fölé akasztom, hogy ne kerüljön el a szemem elől. Szóval a listám ilyesféle lenne:
  • Mindenképp spórolok majd egy hímzőállványra, ez ebben az évben nem maradhat ki. Már tudom milyet és honnan és mennyiért. Szóval kicsit spórolok rá és már rendelem is. 
  • Az anyumnak szánt pipacsos képet már tavaly karácsonyra szerettem volna befejezni. Nem tudtam milyen naiv terv ez. Következő karácsonykor azonban mindenképp a fa alatt lesz. Ez a legfontosabb pont a listámon. 
  • A karácsonyfadíszes projekt naprakész lesz. Ebben már csak azért is bízom, mert a blogbejegyzéseket havonta ígértem és az ígéret ugye szép szó. Ez motivál majd és mindig lesz valami új kis hímzős kihívás a régi megkezdettek mellett. 
  • Szeretnék kipróbálni ezenkívül valami újat is. Tavaly a hardangerre gondoltam, de bármi más új technika is tetszene. 
  • Egy kis reorganizáció sem ártana. Per pillanat kicsi a rumli a hímzős dolgaim közt, de van pár ötletem, hogyan lehetne jobban kihasználni a helyet és hasonlók. 
  • Az antikváriumi felfedezésemen felbuzdulva és miután olvastam pár érdekes recenziót, szeretném a könyvtáram kibővíteni néhány szép és hasznos hímzős könyvvel. 
  • Nem szeretnék megint hosszabb, több hetes kihagyást a blogbejegyzéseim közt, mint az ősszel, hiszen mindig van miről írni vagy mit mutatni. 

A fentiek legtöbb pontját szeretném decemberben kipipálva látni. Azért jó kis lista ez. Én már csak ilyen jegyzetelgetős vagyok, na. 


James Jebusa Shannon: Embroidery (1907)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...