2010. december 9.

Faliújság

Szerettem volna mutatni valami hímzőset is, de igazából nincs mit. Kicsit lelassultam illetve még mosásra, vasalásra vár, ami készen van, így képet most nem tudok mutatni róla. Azt viszont meg tudom mutatni, mi volt az utolsó "nagytakarításom" eredménye. Régi magazinokat dobtam ki és néhány dobozt átfésülve találtam olyan képeket is, amiket nem szerettem volna a szemétre dobni. Akkor jött az ötlet, hogy az asztalom melletti falat dekorálom ki vele.  Egyébként is zavar már egy kicsit a fal barackszíne, így ez legalább eltakar belőle valamicskét.
Van már két mágneses csík az asztalomnál, ami légiesebb, mintha egy egész mágnesestáblát akasztottam volna fel a falra. Egy naptár, számlák és mindenféle üzenet jól megfér rajtuk, de a másik falra amolya inspirációs faliújságot szerettem volna. Elég képlékeny egy dolog ez, mindig kerül fel rá valami új, esetleg leveszek róla egy képet, ami időközben mégsem tetszik annyira. Sokszor elkalandozik a szemem felé és jó dolog olyasmire odapillantani, ami megmozgatja a fantáziám és jót tesz a lelkemnek is. Kíváncsi vagyok, hogyan fog mondjuk egy hónap múlva kinézni, mi változik meg rajta addigra.

2 megjegyzés:

Christine írta...

Ez nagyon jó ötlet! Sajnos falam nincs hozzá, úgyhogy én egy spirálos A4es füzetbe ragasztgatom a kedvenc képeimet kategorizálva, mint "Okosságok, Tetszenek, Karácsony"... Főleg a Bývanie és Praktická Slovenka-kat szoktam így szelektálni. Nem foglal sok helyet, és tényleg csak azokat a dolgokat tartom meg, amikkel tudok is majd később mit kezdeni, és inspirálnak. Olyan jó havonta újranézegetni a képeket:)

Wassernixe írta...

Jól hangzik a füzet, már én is próbáltam, de egyáltalán nem tetszett a végeredmény. Valahogy mindig bénán ragasztottam bele a dolgokat :(

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...